A vállalkozónak ezt tudnia kell: húsz százalék felelős szinte mindenért

Bevételnövelés, problémamegoldás: Te se hagyd figyelmen kívül a Pareto-elvet. Fontos, hogy tisztában legyünk a 80/20-as “szabály” jelentőségével.

De ahhoz, hogy megértsük, miről van szó, meg kell néznünk, honnan ered az elv.

1906-ban egy olasz közgazdász, Vilfredo Pareto állította azt, hogy egy ország lakosságának 20 százaléka rendelkezik az összvagyon 80 százaléka felett. Később aztán megfigyelték: ez a szabály az élet szinte valamennyi területére igaz. Így az üzleti, vállalkozói tevékenységekre is. Így, ha hatékonyan szeretnénk menedzselni a vállalkozásunkat, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Pareto-elvet.

Az elv szerint a piaci környezetben működő vállalkozások bevételének 80 százalékát a vevők 20 százaléka termeli meg. Ugyanez a munkánkra is igaz. A ráfordítás 20 százalékából származik a bevételünk 80 százaléka. A hatékony időbeosztás megtervezésekor ezzel számoljunk. Ahogy az eladásokkor és a marketing tervezésekor is vegyük figyelembe a szabályt.

Az elv szerint az üzletkötők 20 százaléka hozza az üzletek 80 százalékát. És a weboldalaknál is hasonló a helyzet. A forgalom 80 százalékát a weboldalak 20 százaléka kapja. És az interneten fellelhető linkek 80 százaléka a weboldalak 20 százalékára mutat. De 80/20-as szabály ezeken felül számos más területre is alkalmazható.

Például a panaszok 80 százalékáért a hibák 20 százaléka a felelős. És a vállalat elmaradt bevételének 80 százalékáért is a céges problémák 20 százaléka a felelős.

Gyakran egy igazán szemléletes példával is magyarázzák a szakértők ezt az elvet. Ezt bizonyára mindenki tapasztalta: a telefonunk beérkező hívásainak 80 százalékát ugyanaz a 20 százalék generálja.

Szóval, ha hatékonyan szeretnéd menedzselni a vállalkozásodat, elemezd a folyamatokat, és koncentrálj a 20 százalékra. A hibamegoldásnál és a bevételek növelésénél is sokat számíthat. Persze ez nem azt jelenti, hogy a 80 százalékot figyelmen kívül kell hagyni… Csak az erőforrásokat kell megfelelően használni.

- Kereskedelem, marketing, üzleti célok, üzleti coaching, vállalkozás indítás, Vállalkozásfejlesztés

A bejegyzés elkészítését a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta. A kamara célja, hogy az itt megjelent információkkal és további, ehhez hasonló tartalmakkal segítse a helyi vállalkozókat az üzleti fejlődésben.

Szólj hozzá!

Muszáj bejelentkezned, hogy hozzászólhass!