Fiatalok digitális kompetenciáinak fejlesztésével az Ipar 4.0 szakemberhiányának csökkentéséért

Az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési program keretében megvalósuló projektről egy online nyitókonferencia keretében belül adunk tájékoztatást az érintett célcsoportok, stratégiai partnerek és a sajtó képviselői számára. A projekt bemutatása mellett a konferencia célja a határmenti együttműködés kezdeményezése, a két ország különböző szereplőinek, stakeholdereinek tapasztalatcseréje és projektbe történő bevonása.

- Egyéb

Több lépcsős segítségre szorulnak a bajba jutott vállalkozások

Fokozatos újraindulás várható – Két hónap telt el azóta, hogy hazánkban is megjelent a koronavírus járvány. A tömeges megbetegedések okozta egészségügyi, illetve a gazdaság működésére vonatkozó közvetlen vagy közvetett hatásokat egyelőre pontosan még nem ismerjük. A vírus elterjedésének megakadályozására, továbbá a cégek és a munkahelyek megtartása érdekében az elmúlt hetekben – jórészt kamarai véleményekre is … Tovább

- VasiGazdaság

Bartucz Klára szerint bátornak kell lenni, bele kell vágni a vállalkozásalapításba! – Ha teszünk érte, a siker nem marad el, az élet szépen lassan mindent megold

PéldaKép sorozat – Huszonegy évesen vállalkozást alapítani… Bartucz Klára életútja sok, cég alapításán gondolkozó fiatal hölgynek adhat bátorítást. A Függönyözön és a Pliszé Kft. tulajdonosa a jó példa arra, hogy megéri kitartónak lenni. Ha lépésről lépésre haladunk és nem futamodunk meg, amikor nehézségekkel találkozunk, akkor a siker sem marad el.

- Vasinők.hu

Kovács Delinke: “Azt tudtam, hogy amit csinálok, azt szenvedéllyel szeretném csinálni”

PéldaKép sorozat – Kovács Delinke három éve határozta el, hogy szín- és stílustanácsadó lesz. Kezdetben csak mellékprojekt keretein belül adott divattal kapcsolatos tippeket, mára viszont főállású stílustnácsadó lett. A vállalkozás indítása persze neki sem ment egyszerűen. Visszatekintve úgy látja: talán ha készített volna üzleti tervet,  gördülékenyebb lett volna a cég beindítása. Egy dolog azonban a … Tovább

- Vasinők.hu