Új pályázat nem sok van, kedvező kamatú hitelből viszont egyre többet találni a piacon

Új, vállalkozásoknak szóló pályázat kiírása már csak elvétve jelenik meg. Ha találkozni is friss konstrukcióval, az is csak hitel típusú. Ami persze több, mint a semmi. Főleg, hogy ezek a hiteltermékek évről-évre egyre kedvezőbb kamatozásúak. A visszatérítendő uniós támogatások mellett ott vannak például az NHP-s konstrukciók, a Széchenyi-hitel konstrukciók és az MFB kölcsönei is.

- Pályázatok

A cégek tizede indult tavaly valamilyen közbeszerzési pályázaton

A válaszadók csaknem fele egyáltalán nem tájékozódik az ilyen lehetőségekről – A tavalyi évben átlagosan minden tízedik cég indult valamilyen közbeszerzési pályázaton, többségük az építőiparban és a feldolgozóiparban tevékenykedik – derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság – és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) elemzéséből, ami csaknem négyszáz hazai vállalkozás vezetőjének válaszain alapul.

- Pályázatok

Pályázati fórumot tartottak a kamarában (VIDEÓ)

Telephely-fejlesztési támogatásra várnak a vállalkozók – Pályázati fórumot tartott február 8-án, Szombathelyen a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, ahol Pintér Zsolt pályázati szakértő, állami pályázatértékelő, cégvezető tartott előadást az érdeklődőknek az aktuális uniós pályázati kiírásokról, a várható konstrukciókról, illetve a pályázatírással kapcsolatos tudnivalókról.

- Pályázatok, VasiGazdaság

Most érdemes hitelt felvenniük a kisvállalkozóknak

Egyszerű, könnyen áttekinthető megoldásokat igyekszik kínálni a bank – Új szemléletre van szükség ahhoz, hogy a hazai kisvállalkozások pénzügyi igényeinek maradéktalanul eleget lehessen tenni – állítja Erdei Zsuzsa. A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes tagjainak sorába lépett Erste Bank kisvállalkozói területének vezetője szerint egyszerű, könnyen áttekinthető megoldásokat kell kínálni a kisvállalkozóknak, akik számára az alacsony … Tovább

- hitel, Pályázatok, Pénzügy, VasiGazdaság