Átadták az elismeréseket, több százan szavaztak a Vas megyei faipari tanulók vizsgaremekeire

Véget ért az idén második alkalommal megtartott “Mi fán terem?” elnevezésű, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (VMK) szakmai közreműködésével lebonyolított, a faipari tanulók vizsgaremekeit bemutató szombathelyi kiállítás. A záróeseményen jutalmazták a tárlat látogatói által leadott szavazatok és a szakmai zsűri értékelése alapján legjobbnak ítélt asztalosipari remekek készítőit.

- VasiGazdaság

Robotokat programoztak a diákok Szombathelyen

A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével szerveztek robotprogramozó versenyt Szombathelyen. A Right Profession projekt keretében megvalósult eseményen hét csapat vett részt. A szombathelyi iskolákon kívül érkeztek diákok Zalaegerszegről és Lendváról, Szlovéniából is.

- VasiGazdaság

Június 28-áig lehet szavazni a Vas megyei faipari tanulók vizsgaremekeire

Már megtekinthetők a Vas megyei faipari technikus tanulók vizsgaremekei a szombathelyi arborétum látogatóközpontjában. A “Mi fán terem?” elnevezésű kiállítást az idén rendezik meg második alkalommal, ami így már kis túlzással hagyománnyá vált – kezdte üdvözlő szavait Szabó Tímea, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkár-helyettese.

- Gazdasági hírek, VasiGazdaság

Két vasi diák országos első lett, hárman bejutottak az EuroSkills magyar válogatottjába a Szakma Sztár Fesztiválon

Ötszáz fiatal részvételét szervezte meg a három napos rendezvényen a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – Kilenc dobogós helyezéssel tértek haza a Vas megyei diákok a hét első három napján, Budapesten megrendezett Szakma Sztár Fesztiválról, ahol megtartották a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny idei országos döntőit. A vasiak közül első helyen … Tovább

- VasiGazdaság

Május 25-étől kötelező alkalmazni az európai adatvédelmi rendeletet

Dr. Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke is részt vett a kamara nagy érdeklődéssel kísért konferenciáján – Konferenciát szervezett a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a május 25-én életbe lépő európai adatvédelmi rendeletről (GDPR). Az eseményt a rendkívül nagy érdeklődésre tekintettel nem az eredeti helyszínen, a kamara székházában, hanem a Savaria mozi nagytermében tartották meg. Az … Tovább

- VasiGazdaság

Budapestre és Brüsszelbe is elviszi, amit Szombathelyen hallott (VIDEÓ)

Kamarai és városvezetőkkel, egyetemi hallgatókkal és vállalkozókkal konzultált az Európai Bizottság képviseletvezetője – Szombathelyre látogatott kedden Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. Találkozott és megbeszélést folytatott dr. Puskás Tivadar polgármesterrel, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az ELTE Savaria Egyetemi Központ vezetőivel, konzultált vállalkozókkal és egyetemi hallgatókkal.

- VasiGazdaság

A szakmunkástanulókkal együtt dolgoznak a cég sikeréért (VIDEÓ)

Hoós Áron festő bejutott a Szakma Sztár verseny országos döntőjébe – Az Szakma Kiváló Tanulója Verseny, illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny írásbeli fordulója után 27 vasi diák jutott tovább a válogatókra. Közöttük nyolc gazdasági informatikus, négy gépgyártás-technológiai technikus, három szerszámkészítő, két-két CAD-CAM informatikus, hegesztő, infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető, valamint kőműves és hidegburkoló, egy-egy pincér, ipari … Tovább

- építőipar, VasiGazdaság

Alaposan visszaüthet a lakáspiac erőteljes felpörgetése

Építőipari fórumra várják az érdeklődőket szerdán a vasi kamarába – Építőipari fórumot szervez a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a szombathelyi székházában április 4-én, szerdán délután 2 órától. Ezen Csermely Gábor, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) vezető-helyettese tart előadást Az építőipari kivitelezési folyamat problémaköreiről a TSZSZ tapasztalatain keresztül címmel, továbbá … Tovább

- VasiGazdaság