Ezért nem érdemes stresszelni a munkán

Előbb-utóbb be kell, hogy lássuk: nem érdemes túl sokat stresszelni a munkahelyi feladatokon, hiszen az általános érvényű 80/20-as szabály szerint a ráfordítás 20 százalékából származik az eredmény 80 százaléka. Vagyis hiába görcsölünk dolgokon, nem fogunk sokkal előrébb jutni. Persze ez csak akkor igaz, ha az időnk 20 százalékába mindent beleadunk. Hiszen az időbeosztásra is érvényes az imént említett szabály.

Azaz ha a napunk, munkaidőnk 20 százalékát maximálisan ki tudjuk használni, az eredmény 80 százaléka már megvan.

De, hogy ennél is jobban lásd, hogy miért nem érdemes stresszeli, vetítsd a 80/20-as szabályt az üzletfeleidre. Ha megteszed, látni fogod, hogy a partnerek 20 százaléka felelős a bevételeid 80 százalékáért.

És, ha most visszatérünk az előbbi gondolatmenethez…

Azaz, ha napod 20 százalékában igazán produktív vagy és a termelékeny óráidat a “vörös szőnyeget” érdemlő ügyfeleidnek szenteled, nem kell aggódnod az üzleti sikereid miatt.

Vállalkozás


Persze nem azt mondjuk, hogy a napod nagy részét semmittevéssel kell tölteni… Inkább azt, hogy a produktív órákat kell maximálisan kihasználni. Vagyis tudnod kell, mikor és hogyan tudsz a leghatékonyabban dolgozni.


Ha ehhez szeretnél tippeket olvasni, ezek a bejegyzések érdekelhetnek.

 

Ugyanakkor fontos, hogy nemet is tudj mondani. Hidd el sokkal kevesebb lesz a stressz, ha kimondod bizonyos dolgokra: NEM.

Persze, ahhoz, hogy nemet tudj mondani, elemezned kell az új ügyfelet és a megbízást is. De a meglévő partnernek végzett tevékenységet is szükséges időközönként értékelni.

Azaz, ha több vetületét is megnézed a 80/20-as szabálynak, a bevételeid is nőni fognak, javul a munka minősége és még a stressz is kevesebb lesz.

- munkaügy, üzleti célok, vállalkozás indítás, Vállalkozásfejlesztés

A bejegyzés elkészítését a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta. A kamara célja, hogy az itt megjelent információkkal és további, ehhez hasonló tartalmakkal segítse a helyi vállalkozókat az üzleti fejlődésben.

Szólj hozzá!

Muszáj bejelentkezned, hogy hozzászólhass!