Fiatalok digitális kompetenciáinak fejlesztésével az Ipar 4.0 szakemberhiányának csökkentéséért

Az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Együttműködési program keretében megvalósuló projektről egy online nyitókonferencia keretében belül adunk tájékoztatást az érintett célcsoportok, stratégiai partnerek és a sajtó képviselői számára. A projekt bemutatása mellett a konferencia célja a határmenti együttműködés kezdeményezése, a két ország különböző szereplőinek, stakeholdereinek tapasztalatcseréje és projektbe történő bevonása.

Online Nyitókonferencia időpontja: 2020. szeptember 29. 10.00-12.00

A Nyitókonferencián a projektet megvalósító partner szervezetek képviselői mellett részt vesznek a projektben érintett osztrák és magyar szakképző intézmények, valamint a szakképzésért felelős regionális szervezetek vezetői, továbbá egyéb érintett szakmai szervezetek képviselői.

A Nyitókonferencia programja:

  • Üdvözlés és bemutatkozás
  • A résztvevő partnerintézmények bemutatása
  • A projekt és a közelgő tevékenységek bemutatása
  • Vitaindító beszédek
  • A részvételi lehetőségek áttekintése
  • Információcsere / beszélgetés a moderált kiscsoportok résztvevői között
  • Összegzés és elköszönés

A konferencia vitaindító beszédét egyrészt Markus Idlhammer, iskolai minőségbiztosítási menedzser, a Bécsi Oktatási Hivatal (Board of Education for Vienna) képviselője az „Ipar 4.0: Iskolából a munka világába történő átmenet kezelése” címmel, másrészt Anda Zoltán a Nagykanizsai Szakképzési Centrum igazgatója A szakképzés átalakítása Magyarországon” címmel fogja tartani.

A projekt leírása:

A szakmai kompetenciára irányuló egyre nagyobb követelmények miatt kialakuló szakképzett munkaerőhiány az Ipar 4.0 területén – csak úgy, mint Európa nagy részében -, az Ausztria-Magyarország határmenti régióban is problémát jelent. Tanulmányok igazolják, hogy manapság az információ és kommunikációs technológiák a gazdaság kulcsfontosságú területei, hiszen a digitalizáció fejlesztése hozzájárulhat az ipar más régiókba való áttelepülésének és a képzett munkaerő kivándorlásának megállításához.

A DigiUp 4.0 projekt elsődleges célja a 12-24 éves fiatalok felkészítése a munkaerőpiacra, érdeklődésük felkeltése a szakképzések iránt, valamint a szakképzés imázsának javítása. Mindemellett a projekt fontos részét képezi a jövőbeni hiányszakmák azonosítása, illetve a határon átnyúló tapasztalatcsere erősítése.

fotó: illusztráció

A projekt során a digitális technológia témaköreihez (elektronika/robotika, 3D-nyomtatás/CNC, kreatív fémipar) illeszkedő tananyagok kidolgozására kerül sor, melyeket pályaorientációs tanácsadás, valamint a szakképzések kiegészítéseként megvalósuló továbbképzések esetében kíván a partnerség alkalmazni, közelebb hozva ezzel a fiatalokhoz az ipari szektort.

A projekt innovatív kimenetei közé tartozik a határon átnyúló kompetencia-központokból álló, releváns szakterületi szereplők bevonásával kialakítandó hálózat a határtérség fenntartható oktatásfejlesztéséért, valamint egy digitális platform létrehozása az ipar 4.0-hoz kapcsolódó szemléletformálás és a tudásmegosztás elősegítésére.

A projekt az Interreg V-A Ausztria-Magyarország Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg.

Támogatási összeg: 988.339,51 EUR 

Projekt időtartama: 2020.04.01. – 2022.09.30.

Projektpartnerek:

  • Board of Education for Vienna (Vezető Partner)
  • BFI Burgenland Vocational Training Institute
  • Pannon Novum Nyugat-Dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft.
  • Nagykanizsai Szakképzési Centrum
  • Vas Megyei Önkormányzati Hivatal

Stratégiai projektpartnerek:

  • Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara
  • Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum
  • Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
  • BFI Vienna Vocational Training Institute
  • Public Employment Service Burgenland
  • Education Authority of Burgenland
  • Wirtschaftskammer Österreich
  • Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
  • Wirtschaftsagentur Wien
  • Technical Vocational School Mödling
  • Berufsförderungsinstitut Niederösterreich

A projekt weboldala:

www.interreg-athu.eu/digiup4.0

További információ:

- Egyéb

A bejegyzés elkészítését a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta. A kamara célja, hogy az itt megjelent információkkal és további, ehhez hasonló tartalmakkal segítse a helyi vállalkozókat az üzleti fejlődésben.

Szólj hozzá!

Muszáj bejelentkezned, hogy hozzászólhass!