Ha többet keresel, kevesebbet nyaralsz

Nem kell az okokat sorolni, hogy bizonyos időközönként miért van szükségünk a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenésre, az elszakadásra a munkától. Számtalan tanulmány foglalkozik a nyaralás fontosságával, azzal, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha az ember folyamatosan csak elvesz, de vissza semmit sem ad a szervezete számára.

Nem elég tudni, hogy évente egy hosszabb és több rövidebb, pár napos pihenésre lenne szükségünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan tudjunk teljesíteni mind a munkában, mind a magánéletben, hanem meg is kell tudni valósítani ezeket. Ami sajnos a legtöbb esetben nem történik meg maradéktalanul, sőt számtalanszor semennyire sem.   

Az ok többrétű. Egyrészt anyagi vonatkozása is lehet, de jó néhány esetben csupán arról van szó, hogy olyan mértékben élünk a munkánknak, hogy nem vagyunk képesek bizonyos dolgokat kiadni a kezünkből, és több napra, netán hetekre kilépni a mókuskeréből.

Amerikában a 2018-as évben a munkavállalók 52 százalékának volt fel nem használt szabadsága. De aki elmegy szabadságra, az sem biztos, hogy maximálisan kikapcsolódik. Egy másik felmérés szerint a szabadságolók 59 százaléka a vakáció alatt is ír e-mailt és telefonál munkaügyben. Ugyanezen tanulmány rávilágított arra is, hogy nagyobb eséllyel dolgoznak a nyaralás alatt azok, akik magasabb havi jövedelemmel rendelkeznek. A felelős beosztásban dolgozók között tehát elég gyakori, hogy a pihenés alatt is dolgoznak.

pexels-photo-842554

Megdöbbentő adat, de sajnos igaz, hogy a többet keresők 47 százaléka napi ötször is képes munkaügyben megszakítani a kikapcsolódást. Ez részben egy mentalitásbeli felfogásból eredhet, azaz úgy gondolja, hogy a csapatnak szüksége van rá, és hogy nélküle semmit nem tudnak megoldani. Az érzés hízelgő lehet az elején, de hosszú távon semmiképp sem tesz jót sem a mentális, sem a fizikális egészségnek.

Persze a technológia elég könnyűvé tette, hogy bármikor elérhetőek legyünk. De azért próbáljuk meg ezt szabályozni, és bizonyos kereteket felállítani legalább a vakáció idejére.

Egy nyaralás lényege éppen az lenne, hogy magunk mögött tudjuk hagyni a napi szintű gondjainkat, és megpróbáljunk úgy lazítani kicsit, hogy közben nem nyomasztanak a határidők, nem kattognak a számok a fejünkben. Egyszerűen csak szabadon megéljük az adott nap összes szépségét.

 

- produktivitás

A bejegyzés elkészítését a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta. A kamara célja, hogy az itt megjelent információkkal és további, ehhez hasonló tartalmakkal segítse a helyi vállalkozókat az üzleti fejlődésben.

Szólj hozzá!

Muszáj bejelentkezned, hogy hozzászólhass!