Hány év után célszerű munkahelyet váltani?

Egy újabb érdekes elemzést készített a Paylab. Ezúttal arra keresték a választ, meddig érdemes lojálisnak maradni a munkaadóhoz, mennyi ideig ajánlott egyazon munkahelyen tartózkodni.

A Paylab 12 országban (köztük Magyarországon is) elvégzett felmérése szerint 39 százalék úgy véli, 3-5 évig érdemes egy munkahelyen maradni. 26 százalék gondolja úgy, hogy 6 vagy maximum 9 év után már illik továbbállni.

Persze ez életkor szerint is változik. A fiatalok korábban, az idősebbek több év után váltanának munkahelyet. A 25-34 éves korosztály 48 százaléka szerint legfeljebb öt évet érdemes ugyanazon a munkahelyen dolgozni. A 45-55 éves korosztály 35 százalékánál 9 év a maximum.

De kik maradnak a legtovább egy munkahelyen?

Azok, akik látják a karrier építésének a lehetőségét. Ahogy a Paylab írja: A közép- és felsővezetői pozíciókban számottevően magasabb azok aránya, akik több mint 5 évet töltenek egy munkaadónál. Ami annak tudható be, hogy rendszerint hosszabb időt vesz igénybe a tudatos karrierépítés.

Íme, egy érdekes grafikon ehhez kapcsolódóan.

Paylab_lojalitas4

És akkor itt a nagy kérdés: Megéri hosszabb ideig egy helyen maradni?

Közel 50 százaléka (47 százalék) a válaszadóknak úgy véli, hogy megéri lojálisnak maradni. Hiszen ha kitartunk, azt pénzügyileg és a béren kívüli juttatásban is meghálálják. A munkavállalók harmada szerint minél tovább maradunk egy munkahelyen, annál jobban emelkedik a fizetés, 17 százalék szerint pedig még a béren kívüli juttatás is több, ha lojálisak vagyunk.

De…

Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy a megkérdezettek 32 százaléka szerint az új kollégáik ugyanannyi juttatást kapnak, mint azok, akik évek óta a cégnél vannak.

Érdekesség, hogy az újonnan felvett alkalmazottak, akik kevesebb mint 1 éve dolgoznak egy adott helyen, nagyrészt úgy gondolják: a lojalitás kifizetődik. Másrészt pedig azok az emberek, akik több mint 5 éve dolgoznak a jelenlegi munkaadójuknál, nagyobb arányban gondolják úgy, hogy a lojális dolgozók nincsenek kiváltságos helyzetben – írják.

Hány munkahelyet bír el egy karrier?

Erre is rákérdezett a Paylab. Megtudtuk: a 35 év alatti válaszadók nagy része több mint három helyen dolgozott már. Az idősebb munkavállalók legtöbb esetben öt munkahelyen dolgoztak.

Íme, egy beszédes grafikon erről is, aminek a segítségével azt is meg tudod nézni, hogy a Te korosztályod tagjai hány munkahelyen fordultak meg a karrierjük során.

Paylab_lojalitas7

 

Innen.

- elemzés, munkaügy, Pénzügy, üzleti célok

A bejegyzés elkészítését a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta. A kamara célja, hogy az itt megjelent információkkal és további, ehhez hasonló tartalmakkal segítse a helyi vállalkozókat az üzleti fejlődésben.

Szólj hozzá!

Muszáj bejelentkezned, hogy hozzászólhass!