Június 28-áig lehet szavazni a Vas megyei faipari tanulók vizsgaremekeire

Már megtekinthetők a Vas megyei faipari technikus tanulók vizsgaremekei a szombathelyi arborétum látogatóközpontjában. A “Mi fán terem?” elnevezésű kiállítást az idén rendezik meg második alkalommal, ami így már kis túlzással hagyománnyá vált – kezdte üdvözlő szavait Szabó Tímea, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkár-helyettese.

Majd így folytatta: ezúttal közel 20 tanuló munkáját mutatják be, amikre a kiállítás ideje alatt, egészen június 28-áig szavazni is lehet. Ahogy tavaly, a látogatók az idén is elmondhatják, hogy ők melyik munkákat válogatnák be az első három legjobb alkotás közé. De szakmai zsűri is értékeli a munkákat – hívta fel a figyelmet Szabó Tímea.

03

A rendezvényen Piri József, a VMKIK alelnöke is szólt a megjelentekhez. “A kiállítás remekül prezentálja, hogy az asztalos egy nagyon szép szakma” – mondta. Meglátása szerint azok a diákok, akik ilyen termékeket tudnak előállítani, mindenképpen folytassák a tanulást, és készüljenek a magánzó létre.

Szentgyörgyvári Róbert, a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatója nagyszerű dolognak nevezte, hogy a faiparban tanulók a vizsgaremekeken keresztül tudják megmutatni, mennyi mindent tanultak a szakmáról. Szerinte a vizsgaremekhez hasonló megoldást más szakképzésekben is be lehetne vezetni. Tájékoztatása szerint erre nem egy külföldi jó példát látni. Szentgyörgyvári Róbert arra buzdította a megjelent tanulókat, hogy tartsanak ki a szakma mellett, és más állások pillanatnyi sikerekért ne adják fel ezt a pályát.

02

A megnyitó részeként Szabó Tímea köszöntötte a szakmai oldalról zsűriző faipari szakembereket. Név szerint: Csercsics Antalt, az Országos Asztalos és Faipari Szövetség Vas megyei elnökét, Kovács Tamást, a  Falco ZRt. marketing menedzserét és dr. Elek Lászlót, a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar képviselőjét. Valamint köszönetet mondott a támogató cégeknek is. Így a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének, az A. H. Universal-Bau Kft.-nek, a Csercsics Faipari Kft.-nek, a Nypan Forgácslap Feldolgozó és Értékesítő Kft.-nek, a Ráció Szerszám Kft.-nek és a Wéberker Kft.-nek.

01

A kiállítást a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Bene Tibor asztalos mester, az A. H. Universal-Bau Kft. oktatásvezetője és Pagonyné Mezősi Marietta faipari mérnök, tanár szervezték.

- Gazdasági hírek, VasiGazdaság

A bejegyzés elkészítését a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta. A kamara célja, hogy az itt megjelent információkkal és további, ehhez hasonló tartalmakkal segítse a helyi vállalkozókat az üzleti fejlődésben.

Szólj hozzá!

Muszáj bejelentkezned, hogy hozzászólhass!