Kis helyi cégek így érvényesülhetnek a nagy országos webáruházak mellett

Itt az ideje, hogy a hagyományos bolti értékesítés mellett a webáruházas kereskedelembe is belefogjanak a kis helyi üzletek. Ezt többször írtuk már, amire sokaknak az volt a válasza, hogy a nagyokkal nem tudnak igazán versenyezni, ezért inkább bele se vágnak az ilyen jellegű fejlesztésbe. Be kell, hogy lássuk, érthető a reakció, de azért azt nem mondanánk, hogy teljesen értelmetlen lenne kis cégként webáruházat létrehozni. Inkább a kínálaton és a stratégián kell egy kicsit változtatni.

Ahogy a GKI Digital felmérése is igazolja, a kis cégek számára az egyik kitörési pont a szakosodásban van. A három millió magyar aktív online vásároló közül ugyanis sokan keresnek egyedi termékeket, olyanokat, amiket az úgynevezett nagyok csak ritkán forgalmaznak.

A kimutatásban így fogalmaznak: egyértelműen látszik, hogy a rétegtermékek kereslete és kínálata is virágzik. Az új belépők és a szerényebb háttérrel rendelkező kereskedők számára az egyik legkézenfekvőbb növekedési lehetőség a szakosodásban, a specializálódásban rejlik.

A marketing irányokról pedig annyit írnak:

A háttértudást és szakértelmet igénylő kategóriák – mint a szaniter, a bútor, az építőanyag, az autó-motor, a sportszer vagy akár a kreatív hobbi – esetén az áruházválasztás során az online vásárlók is keresik a többlet információkat, így ezeknél a termékeknél sokszor nem elég csak listázni a kínálatot. Gyors és látványos forgalombővülést lehet elérni a tartalommarketing megfelelő használatával. Ráadásul a tesztek, a termékbemutatók, a blogok, a videók jóval elérhetőbb eszközök, mint a TV reklámok vagy az óriásplakátok.

Ebből a szempontból is talán előnyben vannak az egyféle terméktípusra koncentráló kisebb cégek, mint a nagy webshopok.

webáruház indítás Vas megye

Írják azt is, hogy a siker kulcsa sok esetben az ár és a marketing, de azért nem szabad elfelejteni a vásárlói elvárásokra történő összpontosítást sem. De nagyon sokat számít az is, hogy az ország melyik területére korlátozódik az értékesítésünk. Vannak ugyanis az átlagnál jobban teljesítő megyék, ahol a visszatérő vásárolók aránya jóval nagyobb, mint más térségekben. Vas megye ebben a sorban a tizenharmadik – ami nem túl előkelő helyezés, de talán ez változni fog. Az első Budapest, a második Pest megye, a harmadik Győr-Moson-Sopron megye, a negyedik Fejér, az ötödik pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megye.

De miért érdekes ez, amikor a webáruház nincs is helyhez kötve?

Mert a kicsi cégek akkor is előrébb léphetnek, ha helyi igényeket felismerve, lokális marketinggel kezdenek kis körben értékesíteni. Ennek azért is lehet nagy jelentősége, mert bár szeretünk online vásárolni, az esetek 80 százalékában személyesen, a boltban vesszük át a terméket.

Azaz…

Azoknak a kis cégeknek, amelyek rendelkeznek saját üzlettel, ez az irány egy újabb kitörési pont lehet. A közösségi marketing révén ugyanis a helyiek viszonylag egyszerűen rávehetők a vásárlásra, másrészt lokálisan a boltunk is nagyobb ismertséggel rendelkezik, mint országosan. Így országos imázs építő kampányba sem kell fognunk.

Fontold meg a lehetőséget! Ha tippeket keresel az értékesítéshez, ezek a postok segíthetnek.

- eladás, elemzés, Kereskedelem, marketing, Online, üzleti célok, vállalkozás indítás, Vállalkozásfejlesztés

Szólj hozzá!

Muszáj bejelentkezned, hogy hozzászólhass!