Mennyibe kerül egy vállalkozásnak, ha nem a megfelelő munkavállalót alkalmazza?

Sokba. Egy felmérés szerint a megkérdezett vállalatok 41 százaléka az elmúlt évben 25 ezer dollárnál is többet költött fölöslegesen, 25 százaléknál viszont az 50 ezer dollárt is meghaladta ez az összeg. A kiadások azonban nem csak a fizetésekre korlátozódnak, számos indirekt és direkt módja van a kiadásoknak, amik – úgymond – fölöslegesen mennek a semmibe.

Előfordul, hogy a dolgozó elveszti a produktivitását, van, hogy a toborzással vagy az átképzésnél megy el az idő. Ezzel együtt a pénz is. Ugyancsak közvetett kiadás, ha a dolgozó negatív hatással van a munkahelyi morálra, nem beszélve a partnerekkel való romló személyes kapcsolatról. Ez mind közvetve vagy közvetlenül veszteséget okozhat.

Mit lehet tenni?

A kiválasztási folyamatra nagy hangsúlyt kell fektetni! Megfelelő kérdéseket kell feltenni az interjúkon, és mindig le kell ellenőrizni a referenciákat. De a “pénzszórás” megelőzésében nem csak a megfelelő alkalmazott kiválasztásakor van felelősségünk, hanem a munkavégzés során is: az imént említett motiváltság fenntartásában, a munkahelyi morál megőrzésében van a munkáltatónak nagy szerepe.  Meg kell ugyanis teremteni a munkavégzéshez szükséges feltételeket, továbbá a képzéseken való részvételre, a vállalaton belüli érvényesülésre, előrelépésre is lehetőséget kell kínálni. Ami viszont talán a legfontosabb, hogy el kell ismerni a munkát. Egy másik felmérés szerint a munkavállalók 69 százaléka jobban teljesít, ha jutalmazzák az erőfeszítéseiket.

woman-690036_640

Fontos, hogy megfelelő munkakörnyezetet megteremtsük

A motiváláskor egyébként természetesen a pénz is sokat számít. De nem mindegy, mennyit adunk. A túl alacsony fizetés ugyanis kedvetlenné teszi a munkavállalót, és azért nem dolgozik, míg a túl sok izgatottá, és ezért nem koncentrál – állítják a szakértők. Meg kell találni az optimális mértékű fizetést.

Összességében az látszik, szükség van a humánerőforrás megfelelő menedzsmentjére. A kiválasztástól egészen a vállalatokon belüli folyamatokig.

 

“Pár fős cég esetében, akár egy kis építőipari vállalkozásként is lehet anyagi veszteség az, ha dolgozó a motiváltság hiánya miatt – legyen az bármilyen okból – a megrendelővel vitatkozva, rossz kapcsolatot teremtve végzi a munkát. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a megbízó nem ajánlja tovább a céget, így közvetett módon bevételtől esünk el. Ügyeljünk tehát a részltekre. Szükség esetén kérjünk tanácsot.”

- coaching, HR, munkaügy, Szakemberképzés, Vállalkozásfejlesztés

A bejegyzés elkészítését a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta. A kamara célja, hogy az itt megjelent információkkal és további, ehhez hasonló tartalmakkal segítse a helyi vállalkozókat az üzleti fejlődésben.

Szólj hozzá!

Muszáj bejelentkezned, hogy hozzászólhass!