A négy napos munkahéten sokkal produktívabbak a munkavállalók, mintha öt napot dolgoznának

De hogy honnan ez a magabiztos kijelentés? A Japán Microsoft munkatársai valószínű sokat tudnának erről mesélni.

A nyár folyamán ugyanis a cég végzett egy kísérletet, amikor is a dolgozóiknak péntek helyett már csütörtökön véget ért a hét. Azaz a heti 5 nap helyett csupán négy napot kellett dolgozniuk. 

Az eredmény önmagáért beszél, hiszen a munkavállalók hatékonysága 40 százalékkal emelkedett.

A kérdés adja magát: ha a Microsoft-nál sikerült, akkor vajon más cégeknél is működhet ez a stratégia? 

2018-ban egy új-zélandi cég hasonló kísérletet tett, mint a Microsoft. A dolgozóik 40 órára kaptak fizetést, de csupán 32 órát kellett dolgozniuk. A teszt végeztével kiderült, hogy az alkalmazottak kevésbé voltak stresszesek, továbbá javult a munka és a magánélet egyensúlya is.

Ha kicsit jobban belegondolunk, akkor láthatjuk, hogy mindebből nem csupán az ember profitál. A munkaidő lerövidítése a környezet számára is számos előnnyel jár, mivel kevesebb ingázásra van szükség. De a kevesebb munkanap az energiaköltségeket is csökkenti. A vállalkozásoknak nem kell a lámpákat, a fűtést és a hűtést működtetni, amikor zárva az iroda.

Young shop assistant of sewing department measuring piece of fabric for client

A Microsoft-nál a villamosenergia-költségek  23 százalékkal csökkentek. Továbbá mivel a munkavállalók péntekenként nem dolgoztak, havonta majdnem 60 százalékkal kevesebb oldalt nyomtattak.

A szakértők szerint a négy napos munka egyértelműen jó hatással van a mentális egészségre, ami pedig maga után vonja a termelékenység növekedését. A fenti számok tükrében a vállalkozásoknak tehát érdemes volna átgondolni az eddigi munkakultúrát. 

Az előrejelzések szerint egyébként a munka és a magánélet közötti egyensúly reformjának hamarosan meg kell történnie. Illetve már történtek is pozitív változások erre vonatkozólag. Franciaországban például már törvény szabályozza a munkaidőn túli otthoni munkavégzést. A vállalatoknak tehát sokkal rugalmasabbnak és innovatívabbnak kell lenniük, hogy megkönnyítsék a dolgozó életét.

Ezáltal pedig ők is tartani, illetve növelni tudják az eredményeiket. Ráadásul egy elégedett dolgozó ritkábban beteg, elkerüli a kiégés is, így a vállalatnak a hiányzásból adódó kiesés sem okoz további veszteséget. 

 

- HR, munkaügy, produktivitás, Vállalkozásfejlesztés

A bejegyzés elkészítését a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta. A kamara célja, hogy az itt megjelent információkkal és további, ehhez hasonló tartalmakkal segítse a helyi vállalkozókat az üzleti fejlődésben.

Szólj hozzá!

Muszáj bejelentkezned, hogy hozzászólhass!