PéldaKép sorozat – “Szerettem volna látni felnőni a lányomat. Mégpedig úgy, hogy ne egy kiégett, nyűgös édesanyával találkozzon az ovi után vagy akár hétvégén…” Ez volt az egyik oka annak, hogy Nyul Veronika saját vállalkozásra cserélte a termelési igazgatói állását. Ma már rendszertábla állítással foglalkozik, emellett az “ÉNismerős” nevet viselő cégében dolgozik coach-ként, tanácsadóként. Állítása szerint a váltásnak hála otthon és a munkahelyen is minőségi az ott eltöltött idő. Illetve amit csinál, az végre boldoggá teszi.
De hogyan jutott el eddig, és milyen nehézségei voltak a vállalkozóvá válásnak?
- Közel 20 évig voltam különböző multinacionális cégeknél termelési vezető és termelési igazgató. Kilenc évvel ezelőtt kezdtem el önismerettel foglalkozni, aminek a révén egyre inkább úgy éreztem, hogy elvágyódom a multik világából. Körülbelül másfél évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy nagyon szeretnék a saját vállalkozásomban dolgozni, a saját időbeosztásom szerint. Ennek több oka is volt. Egyrészt számomra már mások lettek az értékek, más volt a fontos, másban találtam meg a saját boldogságomat. Amúgy pedig egy gyönyörű, 6 éves kislánynak vagyok az édesanyja, és szerettem volna látni Csengét felnőni. Mindezt úgy, hogy ne egy kiégett, nyűgös édesanyával találkozzon az ovi után vagy akár hétvégén. És a minőségi idő ne csak a magánéletben legyen minőségi idő, hanem a munkában is.
A valódi okokat persze nem könnyű megtalálni. Ahhoz, hogy tudjuk, mire vágyunk igazán, nem árt megismerni önmagunkat. Nyul Veronika szerint:
- Ha én vagyok önmagam legjobb ismerője, azaz a “saját ismerősöm”, akkor képes vagyok arra, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozzak, amik engem igazán boldoggá tesznek, és amikben ki tudok teljesedni.
Honnan jött az ÉNismerős elnevezés?
- Sokfélével foglalkozom. Alapvetően főtanácsadó és mentor vagyok egy nemzetközi biztosító társaságnál, mellette life me és business coach-ként is tevékenykedek. Az általam megálmodott “ÉNismerős” elnevezésű vállalkozás fő iránya pedig a coach-ing, a rendszertábla állítás. A rendszertábla egy csodálatos eszköz arra, hogy az ember – önmagát kívülről látva – megtalálja a legjobb megoldást, amikor elakad az élete bármely területén. Ugyanakkor a rendszertábla állítás nem túl ismert az emberek körében, főleg ezen az országrészen. Amikor én megismerkedtem vele, kipróbáltam és rájöttem arra: ez egy zseniális dolog, amit szeretnék megosztani másokkal is, hogy közelebb tudjanak kerülni önmagukhoz. Ez az önmagamhoz való közelebb kerülés volt egyébként az, ami megfogalmazódott bennem akkor, amikor coach-nak készültem. És már akkor összeállt bennem az a kifejezés, hogy ÉNismerős, ami aztán a coach-ingomnak, a coach vállalkozásomnak a neve lett.
Persze amíg eljut valaki a vállalkozás megalapításáig, számos kihívással kell megküzdenie. Ha megvan a motiváció, az már óriási előrelépés, viszont nem könnyű kilépni a komfortzónából. Az anyagi biztonság feladása nehéz döntés. De sokaknál az is problémát okozhat, ha nem elég fegyelmezettek. A szabad munkavégzést nem szabad túl lazán kezelni – figyelmeztet Nyul Veronika.
- Sokan gondolják azt, hogy milyen klassz dolog vállalkozónak lenni. Hogy ez valóban így legyen, ahhoz kellően fegyelmezettnek kell lennünk, hogy minden körülmények között jól be tudjuk osztani a saját időnket. Egy-egy napunk ugyanis nagyon könnyen szét tud csúszni, és lazasággal egy idő után ugyanez megtörténhet vállalkozással is – fogalmaz a coach.
Majd arra hívja fel a figyelmet, hogy bizonytalanság esetén igyekezzünk jobban megismerni önmagunkat – ahogy azt ő is tette -, majd próbáljunk meg kisebb lépésekben eljutni a saját vállalkozás megalapításáig.
- Én mindenkinek azt tanácsolom: ha nem tudja megtenni vagy nem engedheti meg magának, hogy az egyik napról a másikra váltson, akkor inkább a meglévő munkája mellett kezdjen el másfelé orientálódni. Kezdjen el tanulni, képzésekre járni, hanganyagokat hallgatni!
Nyul Veronika abban hisz: ha ismerjük önmagunkat, akkor meg tudjuk találni azt, ami igazán fontos számunkra.
- Nagyon régóta ez a mottóm: “Légy önmagad, mindenki más már foglalt!”. És ez tényleg így van. Engem ez tesz boldoggá.