Sokkal sikeresebb az, aki kevesebbet dolgozik – Hogy lehet ez?

“A megvalósítás tízszer olyan fontos és százszor olyan nehéz, mint a jó ötlet.” Ezt mondja Sam Altman, az Y Combinator nevű ismert tőkebefektető vállalat elnöke. Vagyis szerinte rendkívül lényeges az, hogy amikor dolgozunk, a maximumot tudjuk hozni.

Altman egyértelműen a “dolgozz okosan, ne sokat” elv pártján van. De ő másként is megfogalmazza ennek a lényegét: hiába fejlődünk gyorsan, ha nem jó irányba tartunk. Szóval a teendőket mindig priorizálni kell és okosan időzíteni – mondja. Plusz napi célokat is ki kell tűzni. Altmant idézve: állíts be célokat, készíts listákat! A szakértő mindig meghatározza, hogy mit szeretne elérni az adott évben, az adott hónapban és aznap. Azt javasolja: minden nap úgy végződjön, hogy érezzük, tényleg előreléptünk a nagy cél felé. Ehhez persze reális, elérhető irányokra van szükség. Az Y Combinator elnöke azt is mondja: légy könyörtelen! Mondj nemet olyan feladatokra, amik alacsony prioritásúak. Azok ugyanis csak lassítanak. Ha olyan a feladat, ami hátráltatna, delegáld! Plusz zárd rövidre a megbeszéléseket! Altman szerint egy megbeszélés 15-20 perc alatt bőven lebonyolítható.

Ugyanakkor fontos, hogy optimalizáljuk az életmódunkat. A produktív munka feltétele, hogy rendben legyen az alvási rutin. Egészségesen táplálkozzunk, sportoljunk. Hiszen ha nem vagyunk a TOP-on, a munkában sem teljesítünk majd jól. De a munkahelyen is fontos a szervezettség. Az eredmények eléréséhez konfigurálni kell a munkaterületet, el kell távolítani például minden olyan dolgot, ami nehezíti az összpontosítást.

Ugyanakkor az okos munkavégzést pártolói nem dolgoznak reggeltől estig. Tudják, hogy ha nem tartanak szünetet, ha nem mennek a természetbe és nem találkoznak értékes emberekkel, nem inspirálódnak, akkor előbb-utóbb kiégnek.

Szóval aki vállalkozó létére nem dolgozik éjjelig, az nem biztos, hogy lusta. Lehet, hogy sokkal tudatosabb és ezáltal sikeresebb, mint az, aki reggeltől estig ki sem jön az irodából.

 

Te milyen típusú vállalkozó vagy?

- munkaügy, produktivitás

A bejegyzés elkészítését a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatta. A kamara célja, hogy az itt megjelent információkkal és további, ehhez hasonló tartalmakkal segítse a helyi vállalkozókat az üzleti fejlődésben.

Szólj hozzá!

Muszáj bejelentkezned, hogy hozzászólhass!